Ingyenes termékmenedzsment mentorprogram
Kísérleti jelleggel ingyenes mentorprogramot indítok kezdő és tapasztalt termékmenedzsereknek. Célom, hogy segítsem a hazai termékmenedzsereket, illetve bárkit, aki termékfejlesztési problémával küzd. Lehet nagyon konkrét, illetve általános kérdésekkel is jelentkezni, például:
Úgy érzem, a csapatom nem elég hatékony, mit tehetek?
A felhasználók rossz értékeléseket adnak a funkciómra, hogyan tudnék ezen javítani?
Munkahelyváltást tervezek, és segítséget szeretnék az interjúra való felkészüléshez.
Nem érzem magam elég jó termékmenedzsernek, hogyan fejlődhetek?
Fel akarom venni az első termékmenedzseremet, hogyan hirdessem meg a pozíciót és válasszam ki a megfelelő jelöltet?
Illetve bármi más, amiben segíthetek.
Első körben a jelentkezők közül kettőt fogok kiválasztani. Velük a következő két hónapban heti egy alkalommal egy órát fogok együtt dolgozni.
A kiválasztási feltételek teljesen szubjektívak. Az a tervem, hogy két különböző profilú mentorálttal kezdek, így én is jobban látom majd, hol tudok nagyobb eredményt elérni.
A program ingyenes, ugyanakkor a jelentkezők vállalják, hogy a tapasztalatokról nevek és cégek említése nélkül be fogok számolni a blogon.
Jelentkezési határidő: 2023. február 28.